Minden szerdán kezdődött. Illetve előző pénteken.

Pénteken nap közben észrevettem, hogy a bal szememben van egy pici folt, ahol furán látok. Hol elmosódva, hol sehogy. Arra gondoltam, biztos a stressz, aludnom kéne egy nagyot, mert hát ugye ezek nyilván emúlnak ennyitől.

Saci már nagyon beteg volt. Szombat hajnalban bevittük az állatkórházba K-val, és miközben ültem a váróban és rettegtem, hogy mi lesz az én kiscicámmal, éreztem, hogy na jó, most már hivatalosan is nem oké, ami a szememmel van. Arra gondoltam, hogy a kettőt együtt nem bírom, az nem lehet, hogy Saciért is küzdeni kell, én meg közben lerobbanok. Vasárnap végül Saci jobban lett, hétfőn pedig kértem időpontot szemészetre, szerdára kaptam is.

El is mentem munka után a szemészetre, persze előtte megnéztem Google-ben, mi lehet a bajom. Szürkehályog, zöldhályog, agydaganat, megfogszhalni. Ebben a pozitív szellemben léptem be a vizsgálóba.

A doktornő megvizsgált, és komoly lett az arca, de nagyon kedves volt velem. Azt mondta, hogy szemfenéki duzzanatot lát, ez további vizsgálatot igényel. Kérdeztem, hogy mi okozhatja. Mondta, hogy ő nem mer semmit mondani vizsgálatok nélkül, de elméletben sok minden okozhatja, akár agydaganat, vagy valami pseudo izé, amit nem jegyeztem meg.

Az agydaganatnál kikapcsolt az agyam. Egy kedves barátnőm, A, azzal küzd, és nagyon rosszul van. Hát hogy tudok így mellette lenni, ha rám is ez vár? Rám is ez vár? Beugrott, hogy A-nál is szem tünetekkel kezdődött. 

Megkérdeztem, hogy mennyire sanszos az agydaganat, mert egy barátnőmnél is így indult. A doktornó szerint inkább vizsgáljanak ki. De azt itt már nem lehet, menjek el a területileg illetékes sürgősségire. Aranyos volt, segített kikeresni, hova tartozom.

Míg kereste neten, én csak néztem ki az ablakon a reluxa résén. Eddig mindig túlzásnak tartottam a filmekben, mikor lassított jelenetek voltak, jelezvén, hogy a szereplőnél megállt az idő. Nem tartottam reálisnak, hogy annyira lelassulna az időérzet. Én pont az ellenkezője voltam mindig. Veszélyhelyzetben vagy bajban azonnal döntöttem, cselekedtem, nem álltam meg soha. Most megállt minden. És megértettem a filmeket is. Csak néztem az autókat, ahogy mentek. Kint sötét volt, sárga és piros kis fények hol megálltak, hol elindultak. Nem kavargott semmi a fejemben, adásszünet volt, static.

A csendet a doktornő törte meg, és gondolom a szigorú "tartsunk távolságot a pácienssel" protokollt is.
-Hány éves a barátnője? Vagy ne beszéljünk erről?
-33.
-És kezelik most?
-Nem, kórházban fekszik. Nagyon rosszul van.
Láttam, hogy őszintén sajnálja. Nagyon jólesett az együttérzése. De az aggódásából éreztem is, hogy itt sokkal nagyobb a baj, mint egy "majd kialszom" vagy "áh, stressztől van" szitu. Na nem mintha 30 fölött eddig bármit is csak úgy kialudtam volna...

Végül elmondta, hova menjek sürgősségire, lehetőleg holnap. Azt már tudom barátnőmtől, D-től, aki orvos, hogy este ne menjek, mert csak leharapja a fejem az ügyeletes, hogy "mérmostjötté", úgyhogy a másnapot céloztam meg. A doktornő megadta a számát is, hogy ha szemészeti probléma lenne, keressem nyugodtan, és segít. Azt hiszem, ez, és az, hogy Saci evett kicsit, voltak a nap fénypontjai.

K értem jött, hazaúton sírnom kellett a kocsiban, de nem tudtam. Otthon maradt a szorongás, hogy mi van, ha agydaganatom van. D nyugtatott meg, eddig bármit kérdeztem tőle, mindig, de mindig bejött, amit mondott. Nem tudom, a lottószámokat eddig miért nem kérdeztem meg tőle. Ha-ha. Szerinte nincs daganat, de nyilván szar van a palacsintában, szóval menjek mindenképp a sürgősségire. És készüljek úgy, hogy 6-8 órát lazán elleszek ott.

Holnap lesz a KRESZ vizsgám. Lett volna. Ha a sors így akarja jelezni, hogy inkább ne vezessek, üzenem, hogy értek ám a finomabb jelzésekből is. Ugyanakkor egy látótérkiesésnél azt reméltem, kialszom, szóval ez némiképp cáfolja az előzőeket. Nem tudom, makacs vagyok -e, vagy hülye, vagy mindkettő.

Folyt. köv.