K bevitte Sacit a szokásos állatorvosi kezelésére. Minden nap, hétvégén is, reggel bevisszük, este megyünk érte. De legalább javulgat már, hatnak az antibiotikumok.

Míg K úton volt, próbáltam magam mentálisan felkészíteni egy 8 órás várakozásra. Mi kellhet ilyenkor? Könyv, innivaló, ennivaló, hát az iqos az nem, de persze elrakom, fülhallgató, és a szemészeti papírok. Saci nélkül üres minden. Megjött K, irány a sürgősségi. Láttam rajta, hogy ideges, neki is sok ez már.

K kirakott a főbejáratnál, innentől kezdődött az első challenge nekem, aki képes egy garzonban is eltévedni. A bejáratnál kérdezték, hova jöttem, ó, hogy sürgősségi? Az nem itt van, át kell menni a másik oldalra. Átsétáltam, találtam egy bejáratot. Újra: hova jöttem, ó, hogy sürgősségi, ez itt az oltópont, a szomszéd bejárat lesz. Átsétáltam oda is.

Itt már gyanúsan nem küldött tovább senki, kezdtem megnyugodni, hogy jó helyen vagyok. Leültem a váróban, "belépés csak szólításra". Teljesen egyedül voltam ott, majd kb. 15 perc múlva jött egy lány, sántikált. Alig kezdtem el olvasni, jött is egy nővér, megkérdezett minket, ki és miért jött. Látótérkiesés, a lánynak kificamodott a csípője. Ouch. Nemsokkal ezután behívtak a triázs részlegre, vérnyomást mértek, elmondtam, miért jöttem, felvették az adataim, majd vissza a váróba. Talán ha 2 oldalt haladtam a könyvvel, már hívtak is megint a hangosbemondón. Egyfelől persze jó volt, hogy ilyen gyorsan haladunk, másfelől nem biztos, hogy jó jel, ha olyan problémád van, amit priorizálnak. Valamit valamiért.

Egy vizsgálóba vezettek, ahol vért vettek, aztán vissza a váróba. Mostanra már azért többen várakoztak, de elég gyorsan haladt minden. Ültem egy darabig, aztán gondoltam, előveszem a könyvem, mert akkor úgyis hívnak. Így is lett. Vissza ugyanabba a vizsgálóba. Egy mogorva férfi ült a sarokban, gondolom ápoló lehetett, majd jött egy doktornő. Sportosnak tűnt, szerintem biztos szokott futni. Elmondtam neki mindent. A bal szememben van egy homályos/fekete folt, másfél hónapja folyamatos nyomást érzek a fejemben, mintha magas lenne a vérnyomásom, de közben nem magas, és ha felállok, sokszor elsötétül minden, és pár percre rá jön vissza a kép. A belgyógyászom azt mondta erre, ez alacsony vérnyomás, de akkor nem tudom, miért érzem magasnak.

Sportos doktornő kinyújtotta a kezét előttem állva, hogy látom -e még periférián is (látom), és leültetett az ágyra. Elkezdett gépelni, aztán mondta Mogorvának, hogy telefonál egyet I-nek. A telefonban elmondta a tüneteim, aztán láthatóan megkönnyebbült. Lerakta a telefont, felnevetett, "imádom ezt a nőt, már a telefonban megmondta a diagnózist", és gépelt tovább. Utána elmondta, hogy mindjárt lejön I doktornő, egy neurológus, és majd ő elmond nekem mindent, addig menjek vissza a váróba.

Leültem kint, és kavargott a fejemben minden. Ennyire egyértelmű betegségem lenne? Vagy ennyire ritka? De mi lehet az? Daganat, csak nem merik elmondani? Nagyon-nagyon rágyújtottam volna, de nem lehetett. Nemsokára hívtak megint, itt aztán gyorsan mennek a dolgok. Vagy én lennék ilyen súlyos eset?

Ugyanaz a vizsgáló, ott volt Sportos doktornő, Mogorva, és I doktornő is. Mikor I doktornő meglátott, azt mondta Sportosnak, hogy teljesen olyan vagyok, mint a tankönyvben. Leültetett az ágyra, és elmondta, hogy szerinte a betegségem neve pseudotumor cerebri. Itt bevillant, hogy a szemész is említett egy pseudo izét, hát akkor ez az.

Nem kell megijednem, ez nem tumor, azért pseudo. Olyan, mintha, de nem az. Túl sok az agyvizem, és nyomja az agyam, különösen a látóidegeimet. Tehát olyan, mintha nyomna egy tumor, csak nincs tumor. Ha kezeletlen, akkor vaksághoz vezethet, rákérdeztem, igen, kezeléssel is benne lehet a pakliban a látásvesztés. De teljesen ki is lehet gyógyulni belőle. Sokaknak a fogyás azonnal megoldja, de persze kell gyógyszer is. Kérdeztem, hogy biztosan nem daganat -e, mondta, hogy szerinte jó eséllyel nem, de ettől függetlenül felvesz az osztályára, és tetőtől-talpig kivizsgálnak. Menjek el most CT-re, aztán az osztályon találkozunk.

Én csak addig figyeltem igazán, hogy nem tumor. Csak mintha. Meg vakság, de mégsem. Azt már valahogy kiszűrte az agyam, hogy be is kell feküdnöm.

I doktornő elsietett, Sportos kérdezte, hogy eltalálok -e egyedül a CT-hez. Mondtam, hogy nem, erre Mogorva felnézett a telefonjából, hogy csak kövessem a sárga csíkot a folyosón, aztán jöjjek vissza a váróba.

Míg követtem a sárga csíkot, arra gondoltam, hogy ez komoly, hogy a sárga úton menjek? Azt hiszem, a Madárijesztő szeretett volna agyat. De gondolom nem azért, hogy CT-re mehessen.

Megtaláltam hamar a CT-t, meg is volt gyorsan, és a váróba már vissza sem tudtam menni, Sportos doktornő rögtön oda is adta a papírjaim, és mondta, hogy menjek fel a Neurológiai osztályra. Ekkor esett le igazán, hogy jaaa, hát nekem be kell feküdnöm. Upsz.

Nem tudta ő sem, pontosan hol van az osztály, egy arra járó dolgozó szerint a 4.-en. Elmentem hát a 4.-re, de mint kiderült, onnan elköltözött. A Covid óta minden költözik mindehova, menjek a másodikra. "Toto, I've a feeling we're not in Kansas anymore."

A 2.-on mondták, hogy már langyos, de ez az új épület, menjek el erre, arra, aztán amarra, és átjutok a régi épületbe. Hát én mentem mindenfelé, eljutottam egy ebédlőbe. Ott megint elirányítottak, és valahogy átjutottam a régi épületbe. Csöppet sem voltam ideges. Itt nem láttam kiírva a neurológiát, csak ITO-t, sebészetet és műtőt. 2-szer voltam szabadulószobában, ebből egyszer jutottam ki. Egy arra járó nővér megmutatta, hova menjek, és így érkeztem meg a neurológiára.

A nővérek nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy a 2-es kórteremben fogok feküdni, de még fel kell húzni az ágyat. Mondtam nekik, hogy én elvagyok itt a folyosón, leülök a padra, van mindenem, ráérek, miattam ne siessenek. Megkérdezték, kérek -e ebédet, csirkemáj volt, azt nem lehet visszautasítani. Majd hozzák, ha lesz ágyam. Ez így is bőven több volt, mint amire számítottam.

Amíg ültem, láttam, hogy a 2-es kórteremből kijött egy néni, pelenka volt rajta és egy felső, egy másik, használt pelenkát sietett kidobni. Fürgén járt, jókedvűnek tűnt. Megijedtem. Arra gondoltam, hogy mit tudok én majd csinálni egy olyan szobában, ahol csak idősek, jórészt magatehetetlen idősek vannak. Biztos zavarni fogom őket, hogy én nem alszom már 9-kor, nem lesz közös témánk, vagy a legrosszabb, beszélgetni sem tudunk, mert annyira súlyos az állapotuk, és semmit sem tudok tenni értük. Bár Fürge néni nem így nézett ki, ez reményt adott.

Nemsokkal ezután a nővér bekísért a szobába. 4 ágyas volt, Fürge néni volt középen és én, egy másik néni aludt a bal szélen, a jobb szélen pedig üres volt az ágy, de holmik voltak ott, látszott, hogy ide majd jön vissza valaki. 10:30ra jöttem, 2 óra van, és már az ágyamon vagyok. Minden elvárásom felülmúlta a kórház.

Leültem az ágyra, azt sem tudtam, ilyenkor mi a teendő. Mit kell ilyenkor csinálni? Kell valamit csinálni? Eddig mindkét kórházi tartózkodásom tervezett volt. K-nak és D-nek már a CT előtt megírtam, mi a diagnózis, most hívtam K-t, hogy hozzon cuccokat, írtam listát. D is felajánlotta, hogy amit tud, hoz. Nagyon-nagyon jólesett, hogy ennyire szeretve vagyok.

Fürge néni láthatta, hogy mennyire be vagyok kakkantva, és elkezdett kiokosítani. Elmondta, hogy ő ma 5-kor mehet haza, és már annyira várja, hogy legszívesebben így, ahogy van, felsőben és pelenkában hazametrózna. Ezekre figyeljek:

• A maszkot itt bent levehetem, kint vegyem csak fel.
• A női wc-vel óvatosan, sok férfi is oda jár, mert közelebb van nekik. Néha lepisilik az ülőkét.
• A női fürdőbe is szívesen járnak, szintén a közelség miatt.
• Szeretem a sajtot? Hát majd megszeretem, itt éjjel-nappal azt fogok enni.
• A nővérek kedvesek, csak sok a dolguk, ne hívjam őket mindenért.
• Ne törődjek vele, ha nincs pizsamám, vagy úgy általában semmim, ő 3 napig volt cuccok nélkül, a nővérek tudnak adni valamit. Itt amúgy sem számít.
• Az idő lassan fog telni, erre készüljek fel.

Megköszöntem, hálás voltam a rögtönzött bootcampért. Végül megjött a jobb szélső ágyra is a néni, vizsgálatokon volt. Hoztak nekem ebédet is, és az egyik fiú ápoló, aki szeretett viccelni, kölcsönadta az evőeszközeit.

Meghozták a cuccaim K és D, meglepően hamar letaláltam hozzájuk. Van remény. Kint beszélgettünk kicsit, aztán mint kiderült, nem lett volna szabad kimennem. Jogos, de ma nem mondhatnám, hogy agyilag a csúcson vagyok. Elpakoltam a szobában, Fürge néni hazament. Visszaadtam Vicces ápolónak az evőeszközeit. A jobb szélső ágyon lévő nénivel beszélgettem, nyugdíjas matek-fizika szakos tanár, és most Netflixen néz sorozatokat, hogy teljen az idő. Elájult otthon, megrepedt a koponyája, azóta nem jól hall, és bizonytalan a járása. Láttam, hogy iPhone-ja és iPadja van, nagyon menő, hogy így halad a korral. Szóval Vagány nénivel beszélgettünk a Squid game-ről, hogy nincs spoilerezés, és ajánlotta az Outlandert.

A bal szélső ágyon felébredt a néni. Úgy nézett ki, mintha egy kedves barátnőm, Zs-t láttam volna 40 év múlva, hihetetlenül hasonlított. Cuki arca volt. Nem tudott beszélni, járni sem nagyon, stroke-ja volt. Kicsit féltem, hogyan tudok kommunikálni vele, esetleg segíteni, ha valamit szeretne. Majd állok mindig hülyén, hogy bocsánat, de nem értem? Egy újabb aggódni való.

A délután hamar elment, Netflix + könyv, meg eszembe jutott, hogy mutert talán nem ártana felhívni, bár úgyis csak szorongani fog, de hát ez van. Felhívtam, szorongott. Utánaolvastam a pseudotumornak, senki sem tudja, mitől alakul ki. A fogyás vagy segít, vagy nem. Gyerekeknél is diagnosztizálták, volt 5 és 6 éves páciens is. Ritka betegség, és minden eset egyéni, nincs sok statisztika. 2 fajta műtét a gyakori, illetve a gerincvelői csapolás.

Aztán jött a vacsi, nem volt sajt, gyógyszerem se volt még. Viszont ami hamar leesett, az az, hogy itt felejtsd el az intim szférát, a szégyellősséget, a gátlásokat. Nincs rá sem idő, sem hely. És az is hamar leesett, hogy a füldugót nem mondtam K-nak, hogy hozza be, így aludni sem fogok tudni. Egyedül maradtam minden kínzó gondolatommal, minden szorongásommal, félelmemmel, és csak járt az agyam. Miért én? Ugyanakkor miért bárki? Karma? Meg fogok vakulni? Mi van, ha nem hat a gyógyszer? A Google szerint kellhet műtét is. Lesz mútét is? Meddig leszek itt? Mi van, ha mégis daganat? Ha nem ezekre gondoltam, akkor Sacira. Legalább ő javul. Csak javuljon. K-nak milyen nehéz most. Nem akartam ezt neki. 3 óra. Már csak 5 óra és reggeli. Lesz sajt? A nénik viszont egyáltalán nem vészesek, sőt. Vagány néni, Cuki néni, én meg az agyvizem. Aztán elaludtam.